Vörös fenyő

Az Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában elterjedt vörösfenyők a faanyag szöveti szerkezete, színe és fizikai jellemzői alapján egymástól nehezen különíthetők el. A nemzetközi fakereskedelemben így 6 különböző vörösfenyőfajnak van jelentősége (e fajokat általában egységesen vörös- fenyőnek nevezik)

Vörösfenyő botanikai és kereskedelmi elnevezések:

1.) Közönséges vörösfenyő
Larix decidua (- L. europaea), vörösfenyő, európai vörösfenyő, Larche (ném.), Larch (ang.), Lisztvennyica europejszkaja (orosz), Larck (svéd).

2-3.) Szibériai vörösfenyő
(2 külön faj)
2. Larix dahurica (= L. gmelini) kelet-szibériai
3. Larix sibrica (= L. russica),
ÉK-Európa, Nyugat-Szibéria
Sibirische Larche (ném.), Siberian Larch (ang.)

4-5.) Amerikai vörösfenyő
(2 külön faj)
4. Larix laricina (=L. americana)
ÉK-USA, Kanada, Alaszka,

5. Larix occidentalis, ÉNY-USA,
DNY-Kanada
Americanische Larche(4.), Eastern larch western Larch (5.)

6.) Japán vörösfenyő,
Larix leptolepis (= L. kaempferi), Európában Németországban termesztik, Japanische Larche.

Elterjedése
Az északi félteke jellegzetes hegyvidéki, alhavasi fafajai. Hazánkban Sopron-Kőszeg környékén őshonos, de a domb- és hegyvidéki tájakon más fenyőkkel elegyesen minden előfordul (területe 6-7 ezer ha). A fakereskedelemben megjelenő vörösfenyő a Kárpátokból, az Alpokból és Szibériából származik. A szeles, csapadékos hegyoldalakat szereti, a fagyra nem érzékeny, de rendkívül fényigényes.

Vörösfenyő morfológiai jellemzői
Laza, kúp alakú koronáján tűlevelei 1-3 cm hosszúak, puhák, világoszöldek, a hajtásokon csomókban helyezkednek el. A vörösfenyő Európa egyetlen lombhullató fenyőfaja. Erős, mély kórógyökeret fejleszt.

Vörösfenyő törzsforma
Törzse jellegzetesen kard alakú. A teljes famagasság 30-40 m, az ágtiszta törzshossz 15-20 m. A mellmagassági átmérő max. 0,6 m (a Lario occidentalis elérheti az 50 m magasságot és az 1,0 m átmérőt is). Kérge mélyen repedezett, vörösesszürke. A kéregben lévő fának jellegzetessége, hogy a kéregcserepek leválási helye kárminvörös.

A vörösfenyő fatest makroszkópos jellemzői
A szijácsa igen keskeny (2-3 cm szélességű), az északi származékoknál 1 cm), színe sárgásfehér. A geszt sötét, vörösbarna. Az évgyűrűn belül a két pászta határozottan elkülönül, a sötét, sűrű szövetű kései pászta részaránya elérheti a 40%-ot is. A pászták határozott színbeli elkülönülése a vörösfenyőnek markáns, esztétikus rajzolatot biztosítanak a húr- és a sugármetszeteken. A gyantajáratok viszonylag aprók, szabad szemmel alig láthatók. A frissen kitermelt faanyag erősen gyantaillatú. A kultúrállományokból származó, gyors növekedésű vörösfenyőnél viszonylag laza szövetű, széles évgyűrűjű a bél körüli fatest (a juvenilis fa). A "juvenilis hatás" általában 15-20 évig tart.

A vörösfenyő mikroszkópos szerkezete
A fenyőkre jellemző tracheidális szerkezetben a vastag falú késői tracheidák határozottan elkülönülnek. A tracheidák radikális falain az udvaros gödörkék ikresen (két sorban) helyezkednek el. A bélsugarak egysejtsorosak, magasságuk általában nem éri el a 20 sejtet (szabad szemmel nem láthatók).

Vörösfenyő fahibák, károsodások
A vörösfenyő törzsének alsó szakasza "kard alakú", ezt a feldolgozásnál figyelembe kell venni. Az ággöcsök viszonylag finomak, kicsik. Gyakran előfordul a csavart növekedés. A nem őshonos termőhelyeken termesztett vörösfenyő-ültetvények széles évgyűrűjű, durva szövetűek. A tartós faanyagnak viszonylag kevés a károsítója, a fatestben gyakran előfordul "belső szijács" (holdgyűrű), "gyantatáska" és ritkábban gyűrűs repedés.

A vörösfenyő műszaki jellemzői
A vörösfenyőt kiválóan lehet felhasználni minden olyan szerkezetnél, terméknél, ahol a tartósság, a szilárdság és a keménység fontos követelmény. Az elterjedtebb fenyők közül egyedül a vörösfenyőt sorolhatjuk a "közép kemény fák" közé. Itt meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magashegységi vörösfenyő (pl. alpesi, tátrai) kitűnik rendkívül keskeny, finom évgyűrűszerkezetével, sötét vörösgesztjével. Az ilyen állományokat 130-140 éves korban termelik ki, és az itt nyert kemény, szilárd faanyagot az alpesi területeken "Steinlarche"-nek (sziklai vörösfenyőnek) nevezik. Ezzel szemben az alacsonyabb fekvésű (sík-, dombvidéki) állományokat a gyakran fellépő tőkorhadás (Phaeolus schweinitzii) miatt 40-60 éves korban kitermelik. Az ilyen laza szövetű vörösfenyőt "Wiesenlarche"-nek (mezei vörösfenyőnek) hívják.

Vörösfenyő kémiai jellemzői
Extrakt anyagok (benzol-alkoholos kivonás): 4-9,0%
Cellulóz: cca.: 34%
Lignin: cca.: 30%
Hemicellulózok: cca.: 15%
Hamutartalom: cca.: 0,2%
Egyéb anyagok: - csersav: 10-12%
- gyanta: 4,1%
pH-érték: - szijács: 54,
- geszt: 4,2

Vörösfenyő fizikai tulajdonságok
Sűrűsége a hazai fenyők között a legnagyobb. Értékei a következők (a min. értékek a laza szövetű), a max. értékek a sűrű szövetű vörösfenyőt reprezentálják), kg/m3:

  • abszolút száraz állapotban: 400-550-820
  • légszáraz állapotban: 440-590-850
  • élőnedvesen: 800-900-1000

Zsugorodási jellemzők, %:

  • sugár: 3,3
  • húr: 7,8
  • rost: 0,3
  • térfogati: 11,4

A húr- és a sugárirányú zsugorodás jellemzői közötti jelentős eltérés miatt vetemedésre hajlamos, mesterséges szárításkor viszonylag lassúbb menetrendeket igényel.

A vörösfenyő tartóssága
Igen tartós, időjárásálló. E tulajdonságát gyanta- és csersavtartalmának, illetve nagy sűrűségének köszönheti. A beépített faanyagot azonban több gombafaj károsíthatja (Merulius, Poria, Comiophosa fajok), nedvességi hatások, illetve szakszerűtlen beépítés esetén. Becsült tartóssága: szabadban 65 év, víz alatt 500 év, állandóan száraz körülmények között (zárt épületben): 1800 év.

A vörös fenyő mechanikai tulajdonságai
A fontosabb szilárdsági jellemzők a rostokkal párhuzamos irányban, légszáraz állapotban (u = 12%) a következők, MPa:

  • nyomó: 41-55-81
  • húzó: 107
  • hajlító: 64-99-132
  • nyíró: 4,5-9,0-10,0
  • hasító: 0,34
  • ütő-hajlító szilárdság (J/cm2): 4,0-6,0-13,0

Keménység (Brinell), MPa,

  • bütü: 53
  • oldal: 19

Stat. hajlító rugalmassági modulusz, MPa: 6300-13800-26000

A szilárdsági jellemzőknél felhívjuk a figyelmet a sík- (domb) vidéki és a magashegységi vörösfenyők közötti jelentős különbségekre. (A hazai vörösfenyő általában a gyengébb kategóriába tartozik.)

A vörösfenyő erdei választékai
Az alpesi tájakon (Ausztria, Svájc) az értékes vörösfenyőt általában szálfák formájában bocsátják árverésre. A fakereskedelemben a következő vörösfenyő-választékok ismertek:

  • fűrészipari rönk (külföldön a vörösfenyőből hasított és hámozott furnért is készítenek),
  • vezetékoszlopok, cölöpök (tartóssága miatt igen keresett),
  • papírfa (gyantatartalma és keménysége miatt kevésbé alkalmas, mint a lucfenyő),
  • rúdfa, állványfa, faragott gerenda-alapanyag,
  • farost-, forgácsfa,
  • tűzifa (Magyarországon nem jellemző).

A vörösfenyő megmunkálási sajátosságai
Valamivel lassabban, mint a luc- és jegenyefenyő, de jól szárítható (repedésre azonban hajlamos). Az összes forgácsolóeljárással jól megmunkálható, de a gyantatáskák és az esetenkénti csavarodottság gondot okozhat. Jól faragható. Könnyen szegezhető, csavarozható. Mindenféle ragasztóanyaggal jól ragasztható.
Pácolás előtt gyantamentesíteni kell, lakkozás után erősen sötétedik. Nehezen fényezhető, külső téri felhasználásnál különösen fontos a szijácsos részek védelme (ez kékülésre is hajlamos). Telítése nehézkes, de enélkül is tartós.

A vörösfenyő felhasználási területei
Különösen azokon a területeken keresett, ahol a tartósság és a szilárdság a fontos. Így felhasználhatják a földmunkákhoz (pl. partvédelem), a bányászatban (aknafa), víz- és hídépítésben, malomépítésben. Kiváló vezetékoszlop, hajóárboc. Alkalmazzák vasúti talpfaként is. Szép, határozott rajzolata előnyös a furnérgyártásban, tetszetős lépcsők, bútorok, ablakok, falburkolatok készíthetők belőle. Az építészetben fontos szerkezeti anyag, értékes zsindely. Gyantájából készítik a "velencei terpentint". Az alacsonyabb minőségű hengeresfát forgács- és farostlemezgyártásban (keverékfafajként ritkán papírgyártásra is) használják.